Tuesday, August 25, 2015

Interview with Samuel Lefeuvre (FR) by Zsuzsanna Komjáthy

“Becoming a vessel for things beyond our comprehension” 
interview with Samuel Lefeuvre (FR) by Zsuzsanna Komjáthy
--magyarul alább--
’I carry a log - yes. Is it funny to you? It is not to me. Behind all things are reasons. Reasons can even explain the absurd.’ – introduces Log Lady the first episode of Twin Peaks. But what can we know about the reasons behind? Let’s take a closer look at monoLOG and its creator, the dancer-choreographer Samuel Lefeuvre. And be aware. He has his log, and just as the Log Lady, he will show us something from the things beyond, on 15th September in MU Theater and 16th September in Bakelit Theater, at L1danceFest 2015.  

MonoLOG is inspired by the fabulous series of David Lynch, or to be more precise: by the Log Lady of Twin Peaks. Why did you choose this character? There are a lot of inspiring figures in Twin Peaks...
I love Twin Peaks, and everybody there! But I was always really touched by this character, and especially the introductions to each episode that she was doing. She would look at you directly in the eyes, holding her log, and dispensing cryptic speeches about the beauty and weirdness of the world. I also got largely inspired by the status of this character: a sort of modern oracle that people respect and find awkward to be around at the same time. I found a lot of parallels between her and the way I feel as a dancer/performer. Mastering a cryptic language that people don’t necessarily understand, but expect a lot from – a language that is also (from my part) based on physical performance, not always easy and nice to deliver, but that people expect to see.

How did you choose the log you dance with in monoLOG? Is it a constant ‘dance partner’ or do you change the logs sometimes?
I saved this log from burning in my parents’ fireplace, and I perform with it ever since.

Are you usually talking to the log? Or, do you get mysterious instructions from it how to dance?
Inspired by the Log Lady’s behaviour, it’s telling me who to choose in the audience to get inspired from… For me, it represents the part of performing which I can’t completely control. Where does the inspiration come from? Why do some movements come more naturally than others, instinctively…? Somehow the log could be taken as a symbol for inspiration.
 

Twin Peaks is placed into a bizarre context between reality and fantasy; it represents a kind of liminality/mediality. What do you think, how can dance invoke and express the liminality? Did you have to face any limitations of your body during the process?
I had to look up the term of ‘liminality’... It seems really interesting to me. And quite linked to what I try to achieve while dancing... Especially in monoLOG, where I tend to connect myself to the ritual aspect of the performance. Becoming a vessel for things beyond our comprehension, trying to be the link between those things and the audience – these are my goals.
And in general, for me, dance is a way to express how we feel and think, a way to represent things that we don't have words for, nor casual gestures to symbolize them. So it is a way to connect with those feelings/forces that are in a language beyond words and casual gestures. But I tend to root the choreographic language in the reality of the situation of the ‘character’ I represent.  I don’t rely on a specific technique, a combination of movement already learnt and mastered.  I let things grow from inside, from a real feeling, and through the idea and desire to reach for something beyond...
It sounds a bit far fetched... Of course all the dance in monoLOG is based on quality of movements that I like to play with; based on ways of moving, which in my opinion represent the distortion of reality, which is connecting with the things beyond. But in a sense those qualities of movement help me to connect to those feelings, and to ‘be’, rather than to ‘play’ a character. They help me to let myself be in a way ‘possessed’ by the idea of the piece, which would be to stand in front of the public and connect with some members of the audience as I tap into my feelings, my intuition, my knowledge of movement to give them a ‘prediction’ of sort.
The more I talk about it now, the more crazy it sounds...
About physical limitations, it's been a while now that I'm busy with playing with the limits of my body, pushing them a bit further. A part of the darker side of the solo is to go so far into this prediction that it takes over me, and manipulates me to a point of physical rupture. So in a way it's part of the game to face the limitations of my body, to push them further. It's also a connection to the basic ritual of antique theatre, or the antique circus, where the audience would come to see actors die (really or not).

Would you tell us something further about your dance background? What companies/choreographers have you worked with? Do you have any idols and masters?
I studied dance from the age of 6 in Normandy with two amazing women: Michèle Latini and Claude Béatrix. I studied ballet and contemporary dance with them. A Ballet technique freed from aesthetics and inspired from a martial art called Kinomitchi, and a contemporary dance with a lot of floor work… Then I got into the CNDC in Angers. And I went directly after this to Brussels, to work with Michèle Anne de Mey. I also worked with Alain Platel, Lisi Estaras and was part of Peeping Tom for five years, before starting my own research together with musician Raphaëlle Latini. Now I have my own company in Brussels, together with the Argentine choreographer Florencia Demestri.
I cannot say I have idols or masters… Just that I got really inspired by working with Alain Platel, Franck Chartier and Gabriela Carrizo (Peeping Tom) and Florencia Demestri, and by watching works from Benoît Lachambre and Meg Stuart.

What dance techniques are you using in this performance, and in general?
This is really hard to describe for me... As I said before, it's more a matter of connecting to a feeling than to a technique... Once the connection is made, of course my knowledge of movement, my training kicks in, but I don't rely on a specific technique...

If you should choose 3 words to describe your art, what would they be?
Now I would say liminal ;) ... liminal dance theatre? (I'm really not good at this exercise...)

Have you ever been to Hungary? What do you know about the Hungarian dance life?
I've come to Budapest in several occasions (performing in Trafó with Peeping Tom, and in Sziget with Les Ballets C de la B), but I have to admit, I don't know so much about the Hungarian dance life... Hopefully the L1danceFest will be a way to discover more!!!

KÖM by L1 Association

--------

„Célom a mögöttes dolgok csatornájává válni” 
 
Samuel Lefeuvre francia táncos-koreográfussal az L1danceFest 2015 keretében szeptember 15-én és 16-án a MU Színházban megtekinthető, monoLOG című táncelőadásáról Komjáthy Zsuzsanna, az L1 Egyesület Kritikai Önképző Műhelyének (KÖM) tagja beszélgetett.

„Egy tuskót cipelek, igen. Viccesnek találod? Semmi vicc nincs benne. Minden mögött értelem sejlik. Értelem, ami olykor az abszurdra is magyarázatot adhat” – vezeti be Tuskó Lady a Twin Peaks első epizódját. De vajon mit tudhatunk az értelemről, ami a dolgok mögött sejlik? – erről kérdeztük a monoLOG koreográfusát, Samuel Lefeuvre-t. És vigyázat! Az ő kezében is ott a tuskó, és akárcsak a Tuskó Lady, maga is leleplez majd valamit a mögöttes világból. 

MonoLOG című koreográfiádhoz David Lynch kultikus sorozata, a Twin Peaks adta az ihletet. Hogy kicsit pontosabban fogalmazzunk: a Tuskó Lady. Miért éppen ezt a karaktert választottad? Annyi inspiráló szereplő van a sorozatban…
Imádom a Twin Peaks-t, és az összes figurát benne! Viszont ez volt az a karakter, ami mindig is mély hatást gyakorolt rám; az egyes epizódokhoz forgatott bevezetői különösen lebilincselőek. Csak tartja a tuskóját, egyenesen a szemed közé néz, és a maga titokzatos módján a világ szépségéről és abszurditásáról beszél. Nagyon inspirált Tuskó Lady egyedi szerepköre is: egyfajta modern orákulum ő, akit az emberek egyszerre csodálnak és félnek. Ami azt illeti, elég sok hasonlóságot fedeztem fel közte és a táncos-előadó szerepe között. Titokzatos nyelven, sokat sejtetve, mégsem feltétlenül közérthetően valamiről mesélni – egy nyelven, ami (részemről) a fizikalitásban sarjadzik, és amit többnyire egyáltalán nem egyszerű vagy nem éppen kellemes közvetíteni. Az emberek pedig szinte isszák ezt a nyelvet.
 
Hogyan választottad ki a tuskót, amivel táncolsz a koreográfiában? Egyáltalán, állandó táncpartneredről van szó, vagy azért időnként cserélgeted?
A szüleim kandallójából mentettem ki, azóta mindig vele táncolok.

Előfordul, hogy beszélsz a tuskóhoz? Vagy, kapsz tőle okkult instrukciókat arra vonatkozóan, hogyan is kellene táncolni?
Tuskó Lady figurájából inspirálódva nekem is a tuskó súgja meg, hogy kit válasszak ki magamnak a közönség soraiból, akiből erőt meríthetek… Számomra a tuskó jelenti az előadásnak mindazon aspektusát, amelyeket nem irányíthatok. Honnan jön az inspiráció? Miért jönnek egyes mozdulatok ösztönösebben, mint mások? – A tuskó jelkép; az inspirációt jelöli.
 
A Twin Peaks a valóság és a fantázia között fakasztott bizarr kontextusba ágyazott alkotás. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy egyfajta köztességben/küszöbön játszódik. Mit gondolsz, hogyan képes a tánc felkelteni és megjeleníteni a köztességet? Szembesültél a tested korlátaival például? 
Utána kellett néznem, mit jelent az, hogy köztesség... Elég érdekes! És nagyon jól megvilágítja azt, amire a táncban törekszem… Különösen a monoLOG esetében. Itt ugye az előadás ritualitása kiemelten fontos, tulajdonképpen ezzel az aspektussal játszom. A célom a mögöttes dolgok csatornájává válni, és közvetíteni azok, illetve a közönség között. 
Egyébként a tánc számomra maga is egy olyan kifejezési mód, melyen keresztül megjeleníthetjük azokat a dolgokat, amikre nincsenek szavak, sem a szimbolizálásuk gyanánt szolgáló alkalmi gesztusok. A tánc egy sajátos mód; a nyelv és a gesztusok mögött tomboló érzésekkel és erőkkel tud összekapcsolni. Persze, ami engem illet, a koreográfia nyelvezetét mindig az adott karakter realitásából bontom ki; nem szoktam például tánctechnikákra vagy betanult mozgássorokra hagyatkozni. Egyszerűen hagyom, hogy a dolgok belülről nőjenek ki belőlem, és az idea, a vágy által megérintsenek valami mögöttest…
Ez biztos furcsán hangzik…  És azt azért tegyük hozzá, hogy a monoLOG természetesen azokon a mozgásminőségeken alapul, amelyekkel én személy szerint szívesen dolgozom. Ezek a minőségek a valóságot a fonákjáról leplezik le, azt a torz világot hordozzák magukban, mely a mögötteshez kapcsolódik – legalábbis szerintem. De bizonyos értelemben persze ezek a mozdulatsorok teszik egyáltalán azt is lehetővé, hogy előidézzem ezt az állapotot, és inkább „legyek”, semmint „eljátsszak” egy karaktert. Segítik, hogy megszálljon az előadás ideája, kiálljak a közönség elé, és ahogy alávetem magam az érzéseknek, az intuíciónak és a mozgásnak, átadjak nekik valamiféle „sejtelmet”.
Minél többet beszélek erről, annál őrültebben hangzik…
Ami pedig a fizikai korlátokat illeti, már egy ideje azon vagyok, hogy áthágjam őket. Hogy megtaláljam a testem határait, és egy kicsit tovább merészkedjek. A szóló egyik sötétebb oldala, hogy olyan távoli pontra jussak benne (egy sejtésbe), ami már a fizika törésvonalán helyezkedik el. Ebben az értelemben a testem korlátaival való szembesülés nagyon is a játék része, a cél pedig, hogy kitoljam őket. Ez egyébként az antik színház ritualitásához, vagy az antik cirkuszhoz is kapcsolható, ahol ugye a közönség eleve azért jött, hogy határátlépést láthasson: láthassa, ahogy a színész meghal (ténylegesen, vagy eljátszva.) 

Mondanál pár szót a hátteredről? Kikkel és milyen társulatokkal dolgoztál vagy dolgozol együtt? Vannak példaképeid, mestereid?
Hatéves korom óta táncolok. Normandiában két fantasztikus nőtől: Michèle Latini és Claude Béatrix művésznőktől balettet és kortárs táncot tanultam.  A balett technika, amit tanítottak nekem, nem volt esztétikától terhes, és egy speciális harcművészeti forma, a Kinomichi köré szerveződött, emellé jött még a kortárs technika sok talajmunkával. Előbb a CNDC-hez (Centre national de danse contemporaine) kerültem Angersbe, ahonnan egyenesen Brüsszelbe mentem, hogy együtt dolgozhassak Michèle Anne de Mey-jel. Dolgoztam ezen kívül Alain Platellel, Lisi Estarasszal, és öt éven keresztül a Peeping Tom társulattal is. Ezt követően önálló kutatásba kezdtünk Raphaëlle Latini zenésszel. Most saját együttesem van Brüsszelben, amit az argentin Florencia Demestri koreográfussal együtt vezetünk.
Azt nem mondanám, hogy lennének példaképeim vagy mestereim… Csak azt, hogy nagyon mélyen hatott rám az Alain Platellel, Franck Chartierrel, Gabriela Carrizvaloval (Peeping Tom) és Florencia Demestrivel való együttműködés, illetve Benoît Lachambre és Meg Stuart munkái.

Milyen tánctechnikákat alkalmazol ebben az előadásban, és általában?
Ezt nem könnyű szavakkal körülírnom… Ahogy korábban is említettem, számomra sokkal fontosabb egy adott érzéshez, semmint egy konkrét technikához kapcsolódni. És ha egyszer a kapcsolat már megvan, persze a tapasztalatom és a tudásom is fontos szerepet kezd játszani. De nem bízom magam egy adott technikára.

Ha választanod kellene 3 szót, ami leírja a művészetedet, mik lennének azok?
Most már azt mondanám, hogy köztes :-) Köztes tánc színház? (Azt hiszem, nem igazán vagyok jó ebben a feladatban…)

Jártál már Magyarországon? Mit tudsz az itteni táncéletről?
Többször jártam már Budapesten (a Peeping Tommal felléptünk a Trafóban, és a Les Ballets C de la B-vel a Szigeten). Viszont azt kell, hogy mondjam, sajnos nem sokat tudok a magyar táncéletről… Remélem, a fesztiválon majd pótolhatom!

 

No comments:

Post a Comment