Saturday, September 12, 2015

Interjú Ladjánszki Mártával, az L1 Egyesület művészeti vezetőjével Bálint Orsolya lejegyzésében

„Én nem akarok bezárkózni és a fesztiválunkkal is ezt próbáljuk kifejezni” 
Ladjánszki Mártával, az L1 Egyesület művészeti vezetőjével Bálint Orsolya beszélgetett

Ladjánszki Márta táncos-koreográfusként és az L1 Egyesület művészeti vezetőjeként egész évben járja a világot, közben olyan alkotókat, előadásokat keresve, melyeket az L1danceFesten a magyar közönségnek is bemutathat. Azokat a karizmatikus művészeket keresi, akikben ott van a természetesség, a minden szempontból szabad testtudat és tánc. A szeptember 15-én kezdődő L1danceFest 2015 azt hirdeti, hogy fontos egymás megértése, figyelése, befogadása, megismerése, mert csak a nyitottság segíthet, hogy közelebb léphessünk egymáshoz.


Ring The Bell partnerreggeli, fotó: KNI
Az L1 Egyesület 14. éve rendezi meg az ország egyetlen mozgás-alapú nemzetközi fesztiválját, sokan mégis lehet, hogy az idén hallanak róla először. Miben más és több az L1danceFest mint egy táncfesztivál?
Az L1danceFest az elmúlt években fokozatosan alakult át egy olyan ötnapos nemzetközi seregszemlévé, ahová már külföldi vendégek is eljönnek, mert érdekli őket, kiket mutatunk meg. Lassan haladunk, mert ha több anyagi támogatásunk lehetne itthon, markánsabban jelen tudnánk lenni különféle hirdetési felületeken, s így még több nézőt tudnánk a kortárs tánc- és társművészet szeretetére bíztatni, elhívni őket, hogy lássák a művészeket és beszélgessenek is velük. A fesztiválunk 5 nap alatt 10-15 produkciót mutat be és számos kísérő programot, ami mindegyike igyekszik a mozgást a középpontban tartva a társakra is figyelni. Ahogy azt mi, aktív alkotó és előadóművészek is tesszük az L1 Egyesületen belül.

Mennyire szól a fesztivál a laikus közönségnek, akik esetleg tartanak a kortárs tánctól, nekik milyen kapcsolódási pontot, vagy akár fogódzót tudtok adni, ha benéznek a fesztiválra?
Én vágyom azt a nézőt, aki képes a napi rutinból kilépni és átadni magát egy-egy előadás befogadásának. Nem kérjük, hogy megértsék a darabokat, nem kérjük, hogy elbírálják, de kérdéseket megtanulhatnak feltenni, hiszen ezért szervezünk rendszeresen közönség-beszélgetést is, s ezáltal saját maguk akár feldolgozhatják a látottakat. Az L1danceFest minden évben törekszik arra, hogy mennél hosszabb időre itt marasztalja a fellépőket, egyrészt, hogy találkozhassanak a nézőinkkel, másrészt, hogy láthassák is egymást. A nézőket is arra ösztönözzük, hogy tartsanak velünk a teljes hétre és élvezzék a fesztiválhangulatot, mert szívünk minden melegével állítottuk össze a programot, ami idén is változatos és örömteli pillanatokat fog okozni.

Több helyszínen, több időben és hangulatban, különböző programokkal zajlik majd a fesztivál – már hozzátartozik ez a kicsit nomád hangulat, ahogy bejárjátok a várost. Megéri vállalni ezt a többlet-szervezést a sokszínű programért cserébe?
Kétségtelen, hogy nagy kihívás több helyszínű fesztivált szervezni, különösen egy olyan kis létszámú egyesülettel, ahol a fesztivál szervezésében és létrehozásában nem tud mindenki részt venni. De sokan megteszik, sőt, mindig vannak olyan lelkes, ránk és az eseményeinkre odafigyelő segítőink, akikkel könnyebbé válik a dolog. Célunk, hogy partnerséget mutassunk fel azokkal a befogadó intézményekkel, akik évről évre vagy akár most először fogadják be az általunk összeállított programot, ezzel természetesen bizalmat szavaznak a munkánknak és tudják, hogy érdemes ránk hagyatkozni. Ilyen hosszú kapcsolat fűz minket a MU Színházhoz és a Bakelit M.A.C.-hoz (a kezdetek óta jelen vannak), de többször együttműködtünk már a Nemzeti Táncszínházzal, a Magyar Táncművészeti Főiskolával, a Műhely Alapítvánnyal is. Új partnereink között pedig a Közép Európai Egyetemet (CEU) említeném meg, ők második alkalommal jelezték, hogy szeretnének a helyszíneink között lenni, valamint teljesen új helyszínek is vannak: a K.A.S. Galéria, a MET Galéria, a Szlovák Intézet Galériája, a Zéróplusz Táncstúdió és nem utolsó sorban az RS9+ Vallai Kert, akikkel reméljük, a jövőben is megmarad az együttműködés.

Az idén is gazdag nemzetközi műsort állítottatok össze, Japántól Olaszországon, Szlovákián, Franciaországon, Dánián, Németországon át az Egyesült Államokig számos nemzetből érkeznek a fellépők. Ők inkább a hazájuk kortárs tánc- és színházi életének jellegzetességeit képviselik, vagy egy nagyobb, globális táncszféra résztvevői?
Sokszor hívnak egy adott nemzet modern-kortárs táncosait, alkotásait bemutató fesztiválra vagy akár zsűritagnak koreográfiai versenyekre. Szerencsére mindig (még aktív “versenyzőként” is) érdeklődéssel és figyelemmel fordultam a pályatársak felé, ami most sem változott. Bizonyos értelemben vannak tendenciák, hogy ki mivel foglalkozik, mihez nyúl és milyen megfogalmazásban teszi ezt (akár lehet nemzetfüggő is), de vannak határokon átívelő gondolatok, például hogy a klasszikus balett az alapképzésben még mindig nagyon erős. Pedig ma már léteznek hasonlóan eredményes és mozgásminőségében tiszta, kimunkált megmozdulási technikák is. Kár lenne róluk elfelejtkezni. Hiszek abban a természetességben, amit a test diktál és ezt sokszor nem a klasszikus balett adja meg. Tény, hogy a balett mint forma és mint tradíció impozáns helyen áll, de nem tartozom azok közé, akik csak akkor fogadnak el egy táncos tehetséget, ha ez a technika van mögötte. Számomra a természetesség és a minden szempontból szabad testtudat és tánc, de mondhatnám azt is, hogy a személyiség ereje a legfontosabb.

Mit keresel ilyenkor, mi az, amire azt mondod, hogy ezt a magyar közönségnek is látni kell? A mostani fesztiválon fellépő külföldi művészekben mi fogott meg?
A japán vendégünk, Isamera Takeo Ishii, aki időrendben elsőként látható (sőt tanít is a Táncművészetin) egy bomba. Ha valaki az idei beharangozó filmünket megnézi, biztos, hogy tudja miről, kiről beszélek. Samuel Lefeuvre, a francia vendégünk hihetetlen mély mozgásminőséggel foglalkozik, ami még videón nézve is lenyűgöző. Az amerikai Benjamin Jarrett, akivel tavaly már találkozhattak a nézők (akkor az én darabom előadójaként, most saját szólójával debütál) hihetetlen szívvel és érdeklődéssel kutatja a műfaját. A dán-brit alkotócsoport egy, a nézőket is bevonó auditív előadással (az erőszak kortárs formáinak kutatásából kinőtt TRANS-) érkeznek, mindenkinek csak ajánlani tudom. Matthew Rogers, a másik amerikai vendégünk évek óta együttműködik európai társulatokkal. Őt egy szlovák fesztiválon ismertük meg, hihetetlen nyitottsággal közlekedett, erre számítok az előadásában is. Örülünk, hogy jaro viňarský (hogy miért írja kisbetűvel a nevét, kiderül Farkas Kristóf KÖM-tag vele készített interjújából), a szlovák alkotó, akit bemutatunk idén, már évek óta együttműködik vele, hiszen csak így tudtuk megismerni Matthew-t. jarót pedig ritka intenzitású táncosnak ismertem meg, ő lesz a másik, aki a Táncművészetin órát is ad. Ilona Pászthy német színekben jelentkezik, az ő előadása talán idén a legkomplexebb, hiszen szinte már térinstalláció, amit alkotott, három táncossal, videóvetítéssel és nagyon érzékeny zenei követéssel. Kéri Judit koreográfus-rendező, L1-tag egy kanadai vendégművésszel tart közös kurzust, ami mindenki számára nyitott. És ne felejtsem el megemlíteni az idei fókuszunkat, Olaszországot, mert két olasz vendéget is bemutathatunk idén. Francesca Foscarini páratlan tehetségű táncos és nagyon őszinte, érzékeny fiatal alkotó, Silvia Gribaudi pedig már az érettebb táncosgenerációt képviseli, talán nem véletlen a darabjának a témaválasztása sem, ami a korral foglakozik.

Rekord-alacsony költségvetésből kellett gazdálkodnotok az idén, ennek ellenére még a jegyárak is barátiak. Lesznek ingyenes programok, és egy estére szóló jeggyel akár három előadást is meg lehet nézni. Milyen kreatív módszerekkel tudtátok áthidalni a forráshiányt? Kikben találtatok támogatókra?
Sajnos itthonról pályázati forrásokból kifejezetten a fesztiválra csepp a tengerben, amit kaptunk, de egyszerűen arra is szükségünk van. Támogatóink viszont azok, akik eljönnek a kurzusokra, az előadásokra és a jegyek megváltásával támogatják a további munkánkat. Persze arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb nézőnek elérhető legyen a fesztiválunk, ezért nincsenek magas jegyárak. Támogatóink azok, akik ha már eljöttek, jó hírét viszik a fesztiválunknak, akár szakmai közegből érkeztek, akár nem. Támogatóink azok a magyarországi kulturális intézetek és követségek, akik (sok esetben már évek óta) hisznek egy ilyen nemzetközi fesztivál létjogosultságában a kortárs tánc területén és támogatni kívánják azt. És támogató tud lenni minden baráti segítség, önkéntesen felajánlott együttműködés. Bár szeretném egyszer megízlelni, milyen amikor tényleg szárnyalhatunk az ötletek kivitelezésével és mindenki kellőképpen honorálva látja el feladatait, de jelenleg inkább távolodunk ettől, mint közelednénk efelé. Jól jönne egy amerikai nagybácsi, aki hosszú távon segíteni tudná a működésünket, így, hogy egy nemzetközi fesztivál keretében a magyar fellépőkre, megjelenőkre is nagyobb hatékonysággal tudjuk felhívni a figyelmet. Mert ez is számít természetesen!

Ahogy említetted, a Táncművészeti Főiskolán két fellépőtök tart kortárs tánc workshopot a fesztivál ideje alatt, a japán Ismaera Takeo Ishii Butoh-alapú kurzusával, jaro viňarský Szlovákiából pedig talajtechnikával fogja megizzasztani a jelentkezőket. Miért fontos ez az együttműködés és az „utánpótlás-nevelés” nektek?
Nem csak az utánpótlás-nevelés miatt, mert az szerencsére jelenleg elég jó (akár a Táncművészetire, akár a Budapest Kortárs Táncfőiskolára gondolok). Viszont az nem mindegy, hogy már ezen intézményen belül is milyen tanároktól tanulnak a hallgatók, sőt, milyen behatások érik őket. Különösen a Táncművészeti modern tagozatosai számára szerintem elengedhetetlen, hogy apránként, de olyan technikákkal is már most megismerkedjenek, amelyek a világban fontosak, tanítják azokat (nem csak alkalmi kurzusként). Ilyen idén a Butoh-technikán alapuló kortárstánc is. Tavaly a Gaga For People elenevezésű elmélyülést ajánlottuk a tanítványoknak, amely az Ohad Naharin (IL) által kifejlesztett mozgásnyelven alapuló tréning, amit biztos vagyok benne, hogy csak nagyon sokára lett volna esélyük kipróbálni. Valamint az is fontos, hogy az MTF-es növendékek mellett külsősök is be tudjanak csatlakozni, hiszen nem elit-kurzusokat akarunk kreálni. Mindenben fontos, hogy inspiráljuk egymást!

Lesz egy zártkörű fény-workshop is, Tomáš Morávek cseh fénytechnikus vezetésével. Ez azért is különleges lehetőség, mert fénytechnikusokat Európában is csak kevés helyen képeznek, Prága jelenleg az egyik olyan központ, ahonnan a legjobbak kerülnek ki. Mit tud egy profi egy kétnapos workshopon ebből átadni?
Egyelőre egy ízelítőt, de szerencsére Tomáš fénytervezői munkáját már néhány éve láthatjuk, hiszen járt már a fesztiválunkon Pierre Nadaud-val, Jan Bártával és az utóbbi időben az én előadásaim fénytervezőjeként is elhivatottan képviseli a szakmáját. Tavalyelőtt már a tánckritikai laborunk résztvevőit kicsit bevezette kérdéseivel és a figyelmével a fénnyel való gondolkodás rejtelmeibe, az idén ezen kicsit tovább mennek, s remélem, lesz még alkalom visszahívni őt egy több napos, akár nyitott kurzusra is.

Más előadó művészettel kapcsolatos területeket is mondhatunk, amelyekben itthon alig van vagy egyáltalán nincs képzés, ilyen a művészek kényszerű önmenedzselése vagy a tánckritika. Az L1 Egyesület mindkettőben elindított valami újat, egyrészt saját rezidensprogramját, másrészt a KÖM Kritikai Önképző Műhelyt fiatal, progresszív szemléletű tánckritikusok bevonásával. A KÖM egyik célja a hazai tánckritikai diskurzus újraalapozása, a párbeszéd megnyitása a kritikusok és a művészek között. Te ezt – művészként is – miért támogatod, látod-e már a változás csíráját?
Azért támogatom, mert hiányoltam ennek meglétét, különösen a tánc területén. És mert amíg a táncosok, táncalkotók között látható az új generáció, ráadásul támogatásban is részesülhetnek, addig az új generációt a tánckritika írók között kevéssé látom. Vagy elszörnyedek, ha azt érzékelem, hogy valakinek a stílusát majmolva (akár kényszerűségből, akár nem) ír, megmond. Tisztelem azokat, akik hajlandóak diskurzusba mélyülni, s ha kérdésük van, a művészt is megkeresve tájékozódnak, nem csak kinyilvánítanak egy véleményt, ami az esetek többségében nem támogató. A pozitív véleménnyel is gondom van, ha egyfolytában pozitív, az már gyanús. Szóval nagyon kíváncsi vagyok, hogy van-e új nemzedék a tánckritika írásban és ki tudják-e művelni a saját hangjukat, be tudnak-e törni akár nemzetközi szinten is.

A KÖM részvételével lesznek nyílt beszélgetések az előadások után, ahol a nézők közvetlenebb formában találkozhatnak művészekkel, és az alkotási folyamatot, a koncepciót jobban megismerve az előadásokhoz is közelebb kerülhetnek. Ezzel már kinyitjátok a kommunikációt a közönség, a művészek és a kritikusok között is. Tudatosan vállaltátok ezt a mediátori szerepet?
Igen, hiszen nem elég elvárni, hogy szeressék a kortárs táncot és társművészetet, nézőként meg kell tanuljunk beszélgetni, olykor kérdezni is. Remélem, hogy még mindig abba az irányba haladunk, ahol nem készen kapott értelmezéseket kell bebiflázni, hanem van joga az embernek kérdéseket feltenni, ha nem ért valamit, vagy egyszerűen csak hozzászólni és felvállalni a saját véleményét. Ezt beszélgetés formájában megtenni pedig egy nagy lépés szerintem.

Az L1 Egyesület 2012 óta rezidensprogramjával is segít a pályakezdő művészeknek és ma már a társterületeken dolgozó fiataloknak is. Eddig 21-en élvezhették a támogatásotokat, a kapcsolatrendszeretek előnyeit és a fellépési lehetőségeket, amelyekhez általatok jutottak. Jelenleg is 5 rezidensetek van, közülük ketten megmutathatják magukat a fesztiválon is, ők mivel készülnek?
Dömötör Judit az egyik, aki pszichológiai előtanulmányok után idén végezte el a modern táncos és próbavezető szakot, és úgy tűnik, önálló alkotóként is vannak tervei. Benjamin Jarrett pedig, aki ugyan amerikai, de élete legalább egyharmadát Budapesten tölti, már régóta követte az eseményeinket és nyitottsága, valamint közösségi formára való vágya miatt lett idén rezidensünk. Mindketten önálló és bemutató alkotással jelentkeznek, kvázi bizalmat szavaztunk nekik, hogy azt a 25 percet, amit készítenek, ők állítsák össze. Nem cenzúráztunk, hanem ezzel is bedobjuk őket a mélyvízbe. És úsznak!

Lesz filmbemutató is a fesztiválon; a Visszatérés című táncfilm bemutatója a rendező-operatőr Szabó Roland (szlovákiai magyar fotóművész) L1-tagokról készült, már három országban megfordult portrékiállítását nyitja meg a Szlovák Intézetben. Roland egyike azoknak, akiket beszippantott a fesztivál, már harmadik éve fotózza is az előadásokat. Sokan vannak még ilyen visszajárók?
Roland egy főnyeremény, bár ő is egyre elfoglaltabb lesz – mindig ez van, ha valakivel hosszú távon kezdünk el dolgozni. A háttérmunkásokban mindig is bíztam, akár alkotóként előadást hoztam létre, akár a fesztivált szerveztem. Vannak ilyen állandónak mondható alkalmi együttműködőink. Korolovszky Anna minden évben (már 2009 óta) a grafikai munkájával járul hozzá az eredményeinkhez. Vég Szilvi előbb a FÜGÉ-n keresztül, jelenleg már önálló sajtósként segít a minimális költségvetésből jó sajtót biztosítani az eseményünknek. Lajti Balázs szeme és videós szakértelme elengedhetetlen a beharangozók és a dokumentációk elkészítésében (ha nem tévedek, ő először táncot nálam rögzített, ma pedig már majdnem minden táncos előadás felvételéhez őt hívják), remélem, mindig lesz ránk ideje és energiája a jövőben is. Szilágyi Enikő pedig L1-tagként segít a logisztikai munkákban idén, de meg kell mondanom, L1-tagként Varga Zsoltra is elég sok hárul. Sorolhatnám még, csak azt remélem, hogy a leterhelés, ami egyértelműen az, hiszen mindenki tudása legjavát adja bele a közös jóba, hosszú távon működik, nem csak ideig-óráig. A kitartás a legfontosabb, sokan lemorzsolódtak már így.

Az idén is magyar divattervezők – a TiCCi Rockabilly Clothing, a Romani Design, a Manier Salon, Mark Molnar és a NUBU – kollekcióit viselik a konferansziék, Varga Zsolt zenész, zeneszerző, az L1 Egyesület elnöke és Kovács Noémi L1-tag. Ez részetekről jelzi az elkötelezettséget a társművészetek és a fiatal tehetségek bemutatása iránt, de mit jelent ez a divattervezők számára? Milyen visszajelzéseket kaptok tőlük?
Ez egy nagy ötlet volt és megint sikerült valami olyat felmutatnunk, amit előttünk még nem csináltak. Mi komolyan vettük, hogy lehet egy táncfesztiválon másokra is figyelni, ezzel azt a másik műfajt is bevonni, s valamilyen szinten a nézőkkel a fesztivál különlegességét és „fesztiválságát” kommunikálni. Mit mondjak, a catwalk minden évben tapsvihart vált ki. Már csak a hangulat kedvéért is jó, hát még ha látnátok az idei ruhákat (is)! Már csak ezért is érdemes minden este velünk tartani.

Az utóbbi hetekben drámai menekülthullámot él át egész Európa, de a magyarok közül is rengetegen kelnek útra. A fesztivál több programja is foglalkozik a jelenleg zajló történelmi-társadalmi folyamatokkal. Kéri Judit L1-tag Love & Wish Letters to Hungary című kiállításán a világ különböző pontjain élő, magyar származású művészek hazájuknak írt üzeneteit láthatjuk, Matthew Rogers az Európában bevándorlóként átélt élményeit gyúrta szólóvá, a dán-angol előadásban az előítélet-képző mechanizmusaikra döbbentik rá a nézőket. Kihathat-e a fővároson ülő nehéz energia a fesztiválhangulatra? Lehet-e a fesztivál akár terápiás hatású?
Hú, hát ez egy olyan kérdéskör, amit hosszan lehetne megválaszolni. Mert gondoljunk csak bele, 100%-on benne vagyunk egy nemzetközi fesztivál szervezésében és azt hirdetjük, hogy fontos egymás megértése, figyelése, befogadása, megismerése. Rengetegen tisztelik a munkánkat, befogadják a mi általunk is képviselt kultúrát, elfogadnak külföldön. Enyhe tudathasadásban voltam, amikor magyarázkodnom kellett, mi is történik itthon. Hiszek abban, hogy a magyarságomat a szívemben őrzöm, és mindig kicsit jelen tud lenni a munkámban is, de európai állampolgárnak vallom magamat és örülök, hogy ma már a fiatal generációnak van lehetősége áramolni, keresni a helyet, ahol dolgozni, élni tud és akar. Én nem akarok bezárkózni és a fesztiválunkkal is ezt próbáljuk kifejezni. Csak a nyitottság segíthet, hogy közelebb léphessünk egymáshoz. És fontos tudni, hogy ettől még nem veszítem el a jellemzőimet, például, hogy magyarnak születtem és annak is tartom magamat.

A fesztivál kezdeti koncepciójához hűen az L1-tagok számára ad megmutatkozási lehetőséget – a táncosok mellett az idén a zenész tagjaitok külön is fellépnek az RS9+ Vallai Kertben tartott ingyenes matinékoncerten. Milyen hangulatban szeretnétek zárni a fesztivált?
Mindenképpen kellemes és jó hangulatban. Szeretnénk, ha a művészek, akik idén megmutatkoznak nálunk, jó hírét vinnék a fesztiválunknak és különleges helyet foglalnánk el az emlékeik között. És szeretnénk, ha idén is volna olyan nézőnk, aki minden egyes programon megjelenik, velünk van és koccinthatunk vele a záró koncert előtt és után. Akár a gondolatait is megoszthatja, hiszen 13 órától szintén ezen a helyszínen összegző beszélgetésünk is lesz. Most kipróbáljuk ezt a struktúrát és várjuk a visszajelzéseket, hogy csiszolgassunk az elképzeléseinken. És remélem, a jövő évben a 15. jubilálás kellően előkészítve és pozitív meglepetéseket is okozva újra összehoz minket. Már elég nagyra duzzadt ez az L1danceFest-család, jó lenne mindenkinek megmutatni. 
KÖM az L1 Egyesület támogatásával

No comments:

Post a Comment