Tuesday, September 8, 2015

Interjú Szabo Roland (H/SK) fotóssal Farkas Kristóf lejegyzésében

„Nem fotogén arc nincs, csak rossz fotós” 
Szabo Rolanddal (H/SK) Farkas Kristóf beszélgetett

Szabo Roland fotós nem szeret szelfizni. Szívesebben figyel másokat a keresőben, harmadik éve dokumentálja az L1danceFest előadásait és eseményeit is. Az idén mint táncfilmrendező is bemutatkozik a fesztiválon: Visszatérés (Recovery) című alkotása egy régi, szerencsétlen fellépés emlékével küzdő táncos lány belső harcát és önfelfedezését mutatja be, hogy újra színpadra tudjon állni. Bemutatójával nyílik meg szeptember 16-án 17 órakor a Szlovák Intézetben az L1 Egyesület tagjairól készült, egy hónapon át látogatható, visszatérő portrékiállítása.


photo: Roland Szabo
Az L1danceFesten lesz táncfilmed, a Recovery premierje, amit rendezőként és operatőrként is jegyzel. Korábban sokszor fotóztál táncot, segített ez a táncfilm elkészítésében? Mikor jutott eszedbe, hogy ilyet forgass?
Már lassan negyedik éve a tánc az a témakör, amely mint második szerepel a kedvenceim közt. Szinte teljesen véletlenül jutottam el a táncfotózáshoz. Már az elején éreztem és tudtam, hogy nem fogok ennyivel betelni, és egyszer film formájában is foglalkozni akarok majd vele.
 

Mennyire volt részed a film koreográfiai betétjének kialakításában? Közösen dolgoztatok, vagy mintha egy előadást néztél volna és azt rögzítetted?
Talán úgy fogalmaznék, kiegészítettem a koreográfiát. Az ötlet és a koreográfia lényege az én fejemből pattant ki. Pontosabban egy konkrét jelenet.  Mikor megkérdeztem Jade-et (Jade Marie Becker, Prágában élő brit balett táncos és tanár), szerepelne-e a filmemben, nagyon pozitívan fogadta a felkérést és tetszett neki az ötlet. Teljesen szabad kezet adtam a koreográfia elkészítéséhez. Számomra az a bizonyos jelenet volt a fontos. Mikor Jade elkészítette és bemutatta a koreográfiát, tudtam, hogy ez az, amit elképzeltem, de éreztem, picit alakítanom kell majd rajta. Próbáltam nem annyira kötött, a formáknak megfelelő táncnak bemutatni. Így talán annyi részem volt a koreográfia kialakításában, hogy több szabadabb mozdulatot vittem bele. Természetesen a táncon kívül sok olyan jelenet volt, amelyet a helyszínen formáltunk meg. Ilyen például az utolsó tánc is. Szinte az egész koreográfia a helyszínen készült. Elmondtam Jade-nek mi az elképzelésem, és ő mindezt, szinte pár perc alatt táncba foglalta.
 

A most újra látható L1 portrékiállítással már Szlovákiában és Csehországban is jártál. Milyen visszajelzéseket kaptál a különböző helyeken?
Valójában az L1 portrésorozat volt az első „nagyobb” kiállításom. Nagy megtiszteltetés és öröm ért, amikor megtudtam, mindez Budapesten történik majd először. A sorozat ezután Prágába költözött. Számomra ez azért volt fontos és örömteli, mert lassan ötödik éve élek itt.    
A fotósorozat stílusirányzata a fekete-fehér, a stúdiófotózás, és a zajos (szemcsésedés) jellegű fotók, ezek mind előre kiválasztott irányzatok voltak. Nagyon meglepődtem, amikor Budapesten és Prágában is többen felfigyeltek erre. Mindkét helyszínről pozitív visszajelzést kaptam és a kiállítás külön-külön helyszínenként meghaladta a 200-300 fős látogatószámot.
 

Hogy érzed, különbözik az elkészült fénykép attól, amit te a keresőben látsz kattintáskor?
Különbözik. Az elején kiválasztom az irányzatot, így már mikor a keresőbe nézek, akkor úgy próbálom alakítani a fotót, hogy az a legmegfelelőbb legyen. Szeretek tovább foglalkozni a fotóval, retusálni, alakítgatni azt. Éppen ezért úgy fotózom, hogy a végeredményhez a lehető legtöbbet kapjam belőle. Viszont nem vagyok a nagy retusálások híve. Szeretem, ha az elkészült fotó tükrözi a valóságot.

Benned mik élnek inkább: az elkészült képek vagy az alkotás élménye, a folyamat?
Izgalmasabbnak tartom magát a folyamatot, az alkotás élményét. A készülődéstől a világítástól a fotózáson át egészen a végeredményig.

Szoktál szelfit csinálni? Használod egyáltalán a telefonod fotózásra?
Nem vagyok nagy szelfis. Nagyon ritkán fordul elő, hogy szelfiezek. Talán szinte csak csoport-fotózáskor. Természetesen sokszor használom a telefonom fotózásra. Főképp dokumentálásra.

Mit gondolsz, létezik olyan pillanat, hogy az embernek egyáltalán nincs arca?
Szerintem nem létezik. Az arc, a szem a lélek tükre... Nincs „arc nélküli” ember, vagy nem fotogén arc, csak rossz fotós.

KÖM az L1 Egyesület szervezésében

No comments:

Post a Comment