Monday, September 14, 2015

Interjú Varga Zsolt L1-taggal Bálint Orsolya lejegyzésében

„Sehol nem hordanak a konferansziék olyan vagány cuccokat, mint az L1danceFest-en” 
Varga Zsolttal, az L1 Egyesület elnökével Bálint Orsolya beszélgetett

„Számomra a mozgás általában a legerősebb hatás, illetve a kialakuló viszonyok, szituációk. Aztán a fény, a színpadkép rátesz az egészre valamit, amit nehezen tudnék szóban leírni, de valahogy mindig változtat a zene előadásmódjának feelingjén” – mondja Varga Zsolt, aki zeneszerzőként és zenészként számos táncelőadásban közreműködött már. Ezúttal nem élőben, hanem felvételről hallhatjuk Ő jegyzi az Ilona Pászthy által koreografált, szeptember 18-án a Marczi Közösségi Térben látható Time4 című táncinstalláció zenéjét, emellett együttesük, a CsaTorna Klub számaiból ad ízelítőt alkotótársaival az RS9+Vallai Kertben 19-én megnézhető ingyenes matinékoncerten, és minden este találkozhatunk vele az L1danceFest konferansziéjaként, fiatal magyar dizájnerek által kreált, merész ruhakollekciókban. 


photo: Roland Szabo
Élőben és felvételről is hallgathatunk téged az idei L1danceFest-en: fellépsz az RS9+ Vallai Kertben rendezett ingyenes matinékoncerten és te szerezted a zenéjét Ilona Pászthy Time4 című táncinstallációjának is. Többször láthattunk már élőben zenélni előadásban is, az Ilonával közös munkádat miért volt fontos rögzíteni?
Ennek igazából prózai okai voltak, Ilona arra gondolt, hogy így könnyebb utaztatni a darabot. Ha belegondolunk, akkor van benne ráció, hisz egy előadás turnéztatásánál a meghívó fél nem tud mindig minden költséget állni, sokszor a meghívottnak is be kell szállni anyagilag. Sajnos Németországban sem könnyű a független művészek helyzete, bonyolult a pályázati szituáció tudtommal.

Mesélnél az alkotói folyamatról, hogyan zajlott? Mikor csatlakoztál a próbákhoz és mi inspirált a zeneszerzésben?
Ezt az előadást 2013-ban készítettük, az emlékeim kicsit kopottasak már. Talán 2-3 héttel a premier előtt utaztam ki Kölnbe a legutolsó próbaszakaszra. Ebben az időszakban zajlott az előadás végleges strukturálása, lerögzítése, a színpadkép, a fények, a vetítés kifundálása. Ebbe a szakaszba “csorgattam” be aztán a hangot napról napra próbálgatva ezt-azt, keresgélve, hogy mi lehet a leginspirálóbb a résztvevő csapatnak.
Ami számomra igazán új volt, az az a tény, miszerint életemben először kellett olyan zenét készítenem táncelőadáshoz, amiről tudtam, hogy a premiertől kezdve CD-ről fog futni, hisz addig csak élő táncszínházi muzsikát hoztam létre. Úgyhogy a zenék kitalálása mellett sokat kellett bogarásznom a számítógépemet, mit hogyan kell rögzíteni, lekeverni, stb. Ráadásul azt is meg kellett valahogyan oldjam, hogy miként tudok rögzíteni valamit úgy, hogy az valamiképp igazodni is tudjon az előadáshoz, azaz egy picit emulálni tudja az élő zenei jelenlétet.

A táncosokat, a színpadi fényeket, a vetítést és a darab koncepcióját egészként érzékeled, vagy van, ami erősebben hat rád?
Számomra a mozgás általában a legerősebb hatás, illetve a kialakuló viszonyok, szituációk. Aztán a fény, a színpadkép rátesz az egészre valamit, amit nehezen tudnék szóban leírni, de valahogy mindig változtat a zene előadásmódjának feelingjén.

Harmadik éve dolgozol az IPtanz társulatával. Hogyan jellemeznéd a stílusukat, a koncepciójukat, és mi a benyomásod Ilonáról, mint művész, és mint ember?
Az IPtanz az igazándiból Ilona Pászthy és miegL, s a többi közreműködő személye változik. Illetve most már talán 3 éve Judith Ouwens dramaturg is fix a csapatban, illetve Jelena Pietjou a sokadik produkciójukban táncol. Ilona tudomásom szerint képzőművészként indult, aztán kanyarodott a tánc felé, ami erősen érezhető az általam ismert előadásain. Gondolok itt arra, hogy jelen van egy erős képzőművészeti, “vizuális” látásmód, amitől én speciálisnak gondolom az ő előadásait, érdekes színfoltnak a nemzetközi táncszíntéren.
Az emberi oldalról meg csak annyit, hogy az elmúlt 3-4 évben barátság alakult ki közöttünk, s mindig örömmel dolgozom Ilonáékkal, az egész csapat egy szuper társaság. 

Dolgozol jelenleg előadáson (ha igen, kikkel), lesz-e a közeljövőben (az L1danceFest után) koncerted?
Most is épp egy következő IPtanz produkción dolgozunk, szeptember végén lesz a premier, aztán majd október végén, a születésnapomon is lesz még egy közös premierünk, ráadásul idén már túl is vagyunk egy bemutatón.
Ezen kívül készülgetek egy bukaresti, majd egy wintherthuri vendégjátékra Ladjánszki Márta UNTITLED - a meditation in one act című előadásával, valamint izgatottan várom, hogy elkészüljön a CsaTorna Klub lemeze és igyekszem rendszeresen zenélni a McRibbentropp Tűzoltó Zenekarral is.

Mivel készülsz a matinékoncertre? Milyen hangszeren hallhatunk és kiket hívtál meg a közös zenélésre?
A matinékoncertre Hegedűs Mártont és Antal Szilvesztert hívtam el, velük fogunk egy kis ízelítőt adni az új CsaTorna Klub számokból, de most csak egy unplugged trió formációban, nem a rendes szextett felállásban. Szaxofonon fogok játszani.

Az L1 Egyesület elnökeként is rengeteg feladat hárul rád a fesztivállal kapcsolatban. Az egyik a konferanszié feladata – megbékéltél már ezzel a szereppel?
Persze, meg, bár az idei még csak a második alkalom, új még ez a szerepkör. Izgulok most is, de várom is a szereplést, a ruháinkat. 

Tavaly is nagy tapsviharral fogadta a közönség egyik-másik formabontó és látványos szerelést. Az idén még bátrabbak lesztek a megjelenésetekkel? Van olyan összeállítás a mostaniak közül, amit akár a hétköznapokban is hordanál? Vagy amit a korábbiak közül megtartottál?
Megtartani nem tartottam meg semmit, hisz mindent csak kölcsön kapunk ezekre az estékre. Bár tavaly is volt olyan szerkó, amit hazavittem volna, s idén is lesz nem is egy. Persze a cél sem az, hogy bővítsük a ruhatárunkat, hanem hogy felhívjuk a figyelmet a dizájnerek munkájára, s arra, hogy milyen sokan végeznek értékes munkát idehaza is.

Számos nemzetközi fesztiválra is hívnak év közben, rengeteget látsz a kortárs előadóművészeti szcénából. Miben más az L1danceFest és miben tűnik ki akár európai viszonylatban is?
Tényleg sok helyen jártam, de például sehol nem hordanak a konferansziék olyan vagány cuccokat, mint az L1danceFest-en – már ha van egyáltalán konferanszié.
De komolyra fordítva a szót: Az L1danceFest szerintem különleges esemény, mert vegyesen mutatja be a nemzetközi és a hazai szcénát; mert a bemutatott produkciók esztétikájukban sokszínűek; mert a fesztivál nem csak előadásokból áll, hanem számos kísérőprogramot kínálunk; mert a fesztivált nem öt egymás utáni esteként fogjuk fel, hanem egy nagyobb, komplex egészként. Eltér sok fesztiváltól, mert nem menedzserek, programerek szervezik, hanem művészek; eltér, mert nem anyagi megfontolások mozgatják, hanem annak az öröme, hogy néhány napra össze lehet hozni izgalmas alkotókat, előadókat és az érdeklődő közönséget, akik a fesztivál talán kicsit másként látják a világot, s szintén örülnek, hogy az időnek ebben a szakaszában élhetnek.

Te melyik programot várod a legjobban, és miért?
Idén úgy alakult, hogy a bemutatott előadásokból keveset láttam élőben, úgyhogy ezeket várom látni mindenféleképpen. Amúgy meg igazán mindig azt várom, hogy a nézők hogyan reagálnak arra, amit összeállítottunk. Na meg azt is, hogy a meghívott művészek hogyan lesznek megelégedve, milyen hatást fognak a kosztümjeink kiváltani, mennyire megy simán a fesztivál, hány apró kis becsúszó dolgot kell kiigazítani, stb. Szóval nem tudnék igazán semmit sem kiemelni, mert minden mozzanatában nagyon izgalmas lesz ez a hét a színfalak előtt és mögött is egyaránt.

KÖM az L1 Egyesület támogatásával

No comments:

Post a Comment